Az esküvőt lefújtuk. Egész éjjel bent maradtam a kórházban apával. Dongwoo otthon volt, hogy megnyugtassa a vendégeket. Másnap reggel az orvos azt mondta, hogy hazamehetünk, de ne tegyük ki túl nagy izgalomnak. Úgy döntöttünk, hogy elhalasszuk az esküvőt. Újra elkezdtem dolgozni, hogy debütálhassak. Egy nap, ahogy mentem volna haza a próbáról a menedzser bejött és egy levelet adott át. Mikor elolvastam ugráltam örömömben. Azt akarták, hogy szerepeljek egy vareity-ben
- Kaoru, bármit mondanak, neked azt kell csinálnod, ha tetszik, ha nem. – nézett rám szúrós szemmel a menedzser.
- Értettem. – mosolyogtam.
Elérkezett a műsor napja. Egész délelőtt olyan izgatott voltam.
És elkezdődött. Kicsit zavarban voltam, amiért a sok Hallyu sztárral voltam körbevéve.
- Jó estét kívánok! Ez itt a Strong Heart és Lee Seung Gi vagyok. Ha jobban körbenéznek egy új arcot is láthatnak. Ő Kaoru Kasuga Arishima az újonnan debütáló Davichi egyik tagja. Szia Kaoru.
- Annyeunghaseyo. – mondtam, majd meghajoltam.
- Nem vagy frusztrált?
- De, egy kicsit – nevettem.
- Ha jól tudom, nagyon jól táncolsz.
- Köszönöm. – mosolyogtam.
- Nem táncolnál?
- De szívesen. – mondtam, azzal felálltam. Elindult a zene és átérezve a ritmust táncolni kezdtem. Mikor véget ért a zene meghajoltam és visszaültem a helyemre.
- Wow, nagyon jó. – tapsolt Seung Gi.
Csak mosolyogtam, elszállt minden félelmem. Most már körbe mertem nézni. Hirtelen megijedtem, amikor megakadt a szemem Lee Joon-on. Seung Gi kihasználta a pillanatot, amikor látta, hogy Joont nézem.
- Joon, nem táncolnál Kaoruval? – vigyorgott Seung Gi. Joon rám nézett, majd felállt és odajött hozzám.
- Semmi olyat ne csinálj, csak tűrd. – mondta miközben odahajolt felém. Nagyot nyeltem és követtem. Elindult a zene, a kamera ránk közelített. Joon végig húzta a kezét a lábamon én pedig ahelyett, hogy ellöktem volna, olyan show-t csináltam…
Mikor vége volt a műsornak, kimentem az öltözőmbe. Leültem és néztem magam elé. Hatalmas hangzavar volt kint a folyosón.
- Megöllek!!!!!! – ordibálta egy hang. Kifutottam és Joont, egy ismerős lányt és Dongwoot láttam.
- Magadnál vagy? – lökte odébb a lány Dongwoot.
- Yahh! – rohantam oda. – Dongwoo, gwenchana (jól vagy)?
- Mi jogon ordibálsz Joonal? – csattant fel a lány.
- És te mi jogon beszélsz így a férjemmel? – vágtam vissza.
- A férjeddel???? – kiáltották egyszerre Joonnal. Dongwoo szúrós szemmel rám nézett, én pedig behúztam a nyakam. Joon felém fordult, majd így szólt:
- Nem hagynál végre békén?
- Megtennéd, hogy nem érsz többet a barátnőmhöz? – fogta meg Dongwoo Joont a nyakánál.
- Dongwoo engedd el! – jött oda a menedzser.
- LeMi! – kiabáltak a staffosok a folyosó végéről.
- Megyek! – kiáltott vissza a lány, akit LeMinek hívnak. Most már eszembe jutott, hogy ki ő. Ő az a híres modell, aki külföldi lapoknál is dolgozik.
- Dongwoo-yah, menjünk haza! – fogtam meg a kezét és az öltözőmhöz húztam. Bementünk és kulcsra zártam az ajtót, mert át akartam öltözni. Dongwoo lekapcsolta a villanyt és csak az asztali lámpa égett. Közeledni kezdett felém.
- Yah, mit csinálsz? - kérdeztem miközben a falhoz hátráltam. Nem mondott semmit csak neki tolt a falnak. A bal kezét a fejem mellé tette. Hosszan a szemembe nézett, majd megcsókolt.
- Ezt ne itt. – mondtam miközben nyögtem egyet. Dongwoo végig simítottam a lábam és benyúlt a pólóm alá. Odatettem a kezem a kezéhez, hogy megállítsam, de mit sem törődve velem továbbra is simogatott. Megölelt és a fülembe súgta:
- Nem fog többet ez a nyomorult hozzád érni.
- Önző vagy.
- Miért? – nézett rám.
- Mert kisajátítasz.
- Igen is kisajátítalak. Az enyém vagy és senki másé. – szegte fel fejét.
- Ennyi erővel ezt én is mondhatnám mikor Yeon Yeonnal, tudod…
- De az más, na.
- Miben más? Semmiben nem más. Állandóan Joonak esel. A másik meg szerintem ő LeMi-vel jár, szóval nem tudom, mit féltékenykedgetsz.
- A kisajátítás meg a féltékenykedés nem ugyanaz.
- De nálad igen, pabo. – pusziltam meg.
- Gonosz vagy. – mondta, azzal leült a székre és duzzogni kezdett.
- Ahhhhhj, mit izélsz itt? – toporogtam.
- Nem beszélek veled. – fonta keresztbe a karját.
- Igen? És ezt meddig fogod bírni szerinted? – nevettem és az ölébe ültem. Elkezdtem csókolgatni a nyakát majd levettem a pulcsiját. A fiú még mindig ellenállt, de már kezdte megadni magát. Láttam, ahogy az ajkába harap, de még mindig nem adta meg magát. Olyan hosszú, és forró csókot adtam az ajkára, mint még soha. Kapkodva vette a levegőt, de még mindig nem. Felálltam és elindultam az ajtó felé. Ekkor elkapott hátulról, magához rántott és megcsókolt.
- Eddig bírtam. – mondta, miközben tovább csókolt.
- Mondtam, hogy nem bírod sokáig. – nevettem. Levette a pólóm és a kanapéra ültetett. (mert ugye ez egy öltöző. Volt kanapé is…) Leült mellém, én pedig levettem róla a trikót, ami a pulcsija alatt volt. Sok idő elteltével újra megakadt a hasán a szemem. Elmosolyodtam azon, hogy az enyém.
- Mi az?
- Uhm. Semmi. – ráztam a fejem. Végig mértem az egész fiút és becsuktam a szemem. Az ölébe hajtottam a fejem és próbáltam pihenni.
- Ne menjünk haza?
- Mehetünk? – néztem rá.
- Igen. – bólintott. Felugrottam és felvettem a pólóm és Dongwoo pulcsiját. – Hé! Add csak azt vissza.
- Nem. Enyém. – vágtam olyan fejet, mint egy jóllakott napközis.
- Sok minden a tiéd, ami rajtam található, de a pulcsim add vissza! – nyúlt utánam, de én odébb ugrottam. – Naaaaaa! Gyere csak ide! – kapott el a derekamnál és felemelt. Leültetett a székre és lehúzta rólam a pulcsit. Én pedig adtam egy puszit a szájára.
- Sose fogunk így haza érni, ha itt izgatsz engem. – nevetett.
- Nem tehetek arról, hogy ilyen befolyásolható vagy. – karoltam át.
- Ó, igen? – mosolygott, azzal leült a földre.
- Na, kellj fel, menjünk haza…
- Nem. Én itt maradok, amiért azt mondtad, hogy befolyásolható vagyok….
