4. rész

- Hogy mi vagy? – esett le az állam. Hirtelen fel sem tudtam fogni, hogy mit mondott.

- Látszik, hogy nem nézel tv-t. – nevetett. Olyan szép volt a mosolya, majdnem elolvadtam.

- Jaj. Azt hiszem, tudom ki vagy. – ugrottam fel.

- És? – kíváncsiskodott.

- Mi és? – néztem hülyén.

- És mit gondolsz? – jött egyre közelebb.

- Miről? – húzódtam vissza automatikusan. – Bocsi, nem igazán fogom fel a dolgokat.

- Rólam. – és hirtelen megcsókolt.

Ellöktem magamtól és kifutottam a házból. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok, de csak az járt az eszemben, hogy mindenképpen vissza kell jutnom a kórházba, mert Riku biztos, hogy őrjöng, hogy eltűntem.

A kórház melletti kis büfében megláttam Rikut kezében a gitárjával.

Nem gondoltam arra, hogy megkérdezné, hogy hol voltam. De, már késő. Bementem hozzá. Semmit nem szóltam, csak a karjaiba borultam és sírtam.

- Kaoru, te…- dadogott. – Mit csinálsz itt? Nem a kórházban kéne lenned? – nézett a szemembe.

- Riku, én…én…én hatalmas hibát követtem el. – mondtam a sírástól fojtogató hangon.

- De… - kezdte a mondatot, de nem tudta befejezni, mert a büfében lévő összes lány, sikításba tört ki.

Egy fiú lépett be, karjába kapaszkodva egy lánnyal.

A lánynak nagyon szép alakja volt és a ruhája is átlagon felüli volt. Egészen magas volt és a haja olyan félhosszú lehetett.

A mellette lévő fiú, akiért a lányok őrjöngtek elég sznobon vonult be a büfébe. Barna, szintén félhosszú haja volt.

Ahogy végig mértem őket visszafordultam Riku-hoz, mintha mi sem történne.

- Figyelj, nem mehetnének el innen, szeretnék veled valami nagyon fontosat megbeszélni. – néztem rá segélykérően.

- Persze, menjünk. – tette el a gitárját. Majd mikor kimentünk a büféből meg akarta fogni a kezem, de én elhúztam. Egy darabig mentünk egymás mellett némán, mikor megszólalt.

- Szerintem már elég csöndes helyen vagyunk. Mit akartál mondani? – állt meg Riku.

Nagy levegőt vettem majd belekezdtem.

- Szakítsunk. – hajtottam le a fejem.

Riku hirtelen megállt és csak nézett maga elé.

- Sajnálom. – megfordultam és elindulta, de akkor Riku megfogta a kezem, magához húzott és megcsókolt.

- Kérlek, ne hagyj el. – mondta sírva.

- Sajnálom. – hajtottam le a fejem megint és néztem a földet. – Sajnálom. Nagyon sajnálom. – kezdtem sírni.

- Csak azt tudod mondani, hogy sajnálom. Legalább mondanád meg, hogy miért. – fogta meg a csuklom olyan erővel, hogy felkiáltottam.

- Á! Ez fáj! – kiabáltam.

- Miért hagysz el? Miért? Miért? – ordibált velem Riku.

- Tudom, hogy dühös vagy, de kérlek, hagyj elmenni. – kérleltem.

- Dühös? Nem, nem vagyok dühös. Inkább csalódott. Soha nem hittem volna, hogy az, akit mindennél jobban szerettem egy indok nélkül képes elhagyni. – mondta Riku elfojtott hangon és elengedte a kezem.

Én hátra fordultam és elindultam vissza a kórházba a cuccaimért. Haza akartam menni.

Amint beléptem a kórterembe Dongwoo-t találtam ott.

- Hallottam mindent. – kezdett bele a mondatba.

- Mégis mi mindent? – mondtam vállat vonva és közben a táskámba dobáltam a ruháim.

- Szakítottál a barátoddal. Ezek szerint szabad vagy. Nagyon jó. – csillant fel a szeme.

- Hihetetlen vagy komolyan. – nevettem és megöleltem.

- Hát ezt miért kaptam? – mosolygott.

- Nem te mondtad, hogy szabad vagyok? – fordítottam el a fejem.

- Hát akkor most már nem. – és szorosan magához ölelt.

Gondolatban tudtam, hogy egy kurva vagyok, de konkrétan Riku csak magához láncolt és Dongwoo-ban pedig van valami, ami miatt nagyon vonzódtam hozzá.

Egyszer csak Yeon Yeon lépett be az ajtón.

Hogy ő ki? A Következő részből kiderült.