A kocsi végül egy kórház előtt állt meg.
- Hé, Eunjung, mit csinálunk itt? - kérdeztem remegő hangon.
- Nyugi ez csak egy rutin vizsgálat lesz. - fogta meg Eunjung mosolyogva a kezem. De, ez a mosoly nem olyan volt, mint szokott lenni, hanem más volt. Nem tudom miben volt más, de mintha nem is Eunjung lett volna. Féltem. Nagyon féltem. Yeon Yeon-t akarom...
Bementünk a kórházba. Az egyik nővér adott egy ruhát, hogy öltözzek át. Miután átöltöztem, egy üres kórterembe kísért. Perceken belül Eunjung jött be egy férfi kíséretében.
- Annyeonghaseyo! Én vagyok az altatóorvosa. - mutatkozott be.
- Hogy mim? - ugrottam fel.
- Nyugodj meg Kaoru. - tolt vissza Eunjung. Én pedig, mintha mi sem történt visszafeküdtem.
- Kb. 15 perc és visszajövök. Addig pihenjen. - mondta az orvos, miközben átnézte a kórlapomat.
- Mi folyik itt Eunjung? - tettem fel a kérdést, mikor végre ketten maradtunk. - Egy rutin vizsgálathoz nem kell altatóorvos.
- Sajnálom, nem mondhatom el, máskülönben megfutamodnál. - vette fel Eunjung a kabátját.
- Azt hiszem tudom... - világosodott ki minden hirtelen előttem. - Elmegyek. Most!!
- Nem mész te sehová. Altatóorvost!! - kiabált Eunjung. Berohant egy nővér és az orvos. Nagy nehezen lefogtak és beadták az injekciót. Percek alatt elaludtam.
- Sajnálom, Kaoru, de ezt kellett tennem. - motyogta Eunjung az orra alatt. Kitoltak a kórteremből és indultak velem a műtőbe. Vagyis indultak volna, de akkor érkezett meg Dongwoo.
- Jó, és akkor most szépen elengedik a feleségem. - állt Dongwoo az orvosok útjába.
- Feleséged? Mióta? - lepődött meg Eunjung. Dongwoo felmutatott egy papírt, amin ez állt:
[Házassági kérelem]
- Ez kell nektek? Hát legyen. Nem hagyom, hogy bárki is bántani merje Kaoru-t. Remélem elég világos voltam. - mondta Dongwoo, majd karjaiba vett és kivitt a kórházból. Yeon Yeon közben bement a kórterembe és elhozta a cuccaim. Thunder olyan közel jött a kocsival a kórházhoz, amilyen közel csak tudott. Yeon Yeon beült az anyós ülésre. Min Mi az ölébe ült. Hátul pedig Dongwoo és én voltunk. Thunder elhajtott.
- Hová menjünk? - kérdezte.
- A lakásomra. - mondta Min Mi.
- Oks. Amúgy, te Dongwoo figyelj. Hogy tudtál egy ilyen kérelmet szerezni, az ara aláírása nélkül? - gondolkodott el Thunder.
- Magam sem tudom. De sikerült, és most ez a fontos. - válaszolta, bár a hangja még mindig egy kicsit az adrenalintól túlfűtött volt. Miután Thunder biztonságban leparkolt besiettünk Min Mi lakására. Dongwoo lefektetett az ágyra, majd mellém ült és egész éjjel el sem mozdult mellőlem. Reggel én voltam, aki elsőnek felébred. Sejtettem, hogy Min Mi-nél vagyok, mert olyan teljesen az ő stílusa szerint volt berendezve a ház. Nem sokkal utánam ébredt fel Yeon Yeon is, aki egyből a nyakamba borult.
- Ó, hál'istennek, hogy jól vagy. - zokogott.
- Na, nyugi. - töröltem le az arcát.
- Óh, Kaoru, jól vagy? - nyitotta ki Thunder is a szemét.
- Igen, jól. És köszönöm. - öleltem meg Thundert.
- A férjednek köszönd, ne nekünk - mosolyodott el Yeon Yeon.
- Férjemnek? - kerekedett ki a szemem. Thunder egy papírt nyomott a kezembe.
- Érted most már? - kérdezte Yeon Yeon.
- Ah, ottokhae? - ültem le.
- Sógorok vagyunk! - ugrott fel Yeon Yeon, hogy oldja a feszültséget.
- Nem lehettek sógorok. Gondolkozz már egy kicsit, pabo. - fogta meg Thunder Yeon Yeon kezét.
- Hülye vagy. - durcáskodott Yeon Yeon. Elmosolyodtam, majd kicsoszogtam a konyhába, hogy valami kávé féleségűt szerezzek magamnak.
- Hammm. Jó reggelt. - ölelt át hátulról Dongwoo.
- Neked is. - pusziltam meg.
- Kávét csinálsz? - kérdezte.
- Igen, azt. Kérsz? - zártam el a csapot.
- Nem. Most nem. De semmi reggeli csók vagy valami? Hát mi ez már? - biggyesztette le a száját. Elnevettem magam, majd megcsókoltam.
- Örülsz? - kérdeztem.
- Igen. Ez sokkal jobb, mint a kávé. - ért Dongwoo szája fülig. Feltettem a kávét majd visszamentem a nappaliba. Thunder és Yeon Yeon épp elvoltak egymással, úgyhogy inkább konyhát választottam. Leültem egy székre és elkezdtem gondolkodni....
- Hé, Eunjung, mit csinálunk itt? - kérdeztem remegő hangon.
- Nyugi ez csak egy rutin vizsgálat lesz. - fogta meg Eunjung mosolyogva a kezem. De, ez a mosoly nem olyan volt, mint szokott lenni, hanem más volt. Nem tudom miben volt más, de mintha nem is Eunjung lett volna. Féltem. Nagyon féltem. Yeon Yeon-t akarom...
Bementünk a kórházba. Az egyik nővér adott egy ruhát, hogy öltözzek át. Miután átöltöztem, egy üres kórterembe kísért. Perceken belül Eunjung jött be egy férfi kíséretében.
- Annyeonghaseyo! Én vagyok az altatóorvosa. - mutatkozott be.
- Hogy mim? - ugrottam fel.
- Nyugodj meg Kaoru. - tolt vissza Eunjung. Én pedig, mintha mi sem történt visszafeküdtem.
- Kb. 15 perc és visszajövök. Addig pihenjen. - mondta az orvos, miközben átnézte a kórlapomat.
- Mi folyik itt Eunjung? - tettem fel a kérdést, mikor végre ketten maradtunk. - Egy rutin vizsgálathoz nem kell altatóorvos.
- Sajnálom, nem mondhatom el, máskülönben megfutamodnál. - vette fel Eunjung a kabátját.
- Azt hiszem tudom... - világosodott ki minden hirtelen előttem. - Elmegyek. Most!!
- Nem mész te sehová. Altatóorvost!! - kiabált Eunjung. Berohant egy nővér és az orvos. Nagy nehezen lefogtak és beadták az injekciót. Percek alatt elaludtam.
- Sajnálom, Kaoru, de ezt kellett tennem. - motyogta Eunjung az orra alatt. Kitoltak a kórteremből és indultak velem a műtőbe. Vagyis indultak volna, de akkor érkezett meg Dongwoo.
- Jó, és akkor most szépen elengedik a feleségem. - állt Dongwoo az orvosok útjába.
- Feleséged? Mióta? - lepődött meg Eunjung. Dongwoo felmutatott egy papírt, amin ez állt:
[Házassági kérelem]
- Ez kell nektek? Hát legyen. Nem hagyom, hogy bárki is bántani merje Kaoru-t. Remélem elég világos voltam. - mondta Dongwoo, majd karjaiba vett és kivitt a kórházból. Yeon Yeon közben bement a kórterembe és elhozta a cuccaim. Thunder olyan közel jött a kocsival a kórházhoz, amilyen közel csak tudott. Yeon Yeon beült az anyós ülésre. Min Mi az ölébe ült. Hátul pedig Dongwoo és én voltunk. Thunder elhajtott.
- Hová menjünk? - kérdezte.
- A lakásomra. - mondta Min Mi.
- Oks. Amúgy, te Dongwoo figyelj. Hogy tudtál egy ilyen kérelmet szerezni, az ara aláírása nélkül? - gondolkodott el Thunder.
- Magam sem tudom. De sikerült, és most ez a fontos. - válaszolta, bár a hangja még mindig egy kicsit az adrenalintól túlfűtött volt. Miután Thunder biztonságban leparkolt besiettünk Min Mi lakására. Dongwoo lefektetett az ágyra, majd mellém ült és egész éjjel el sem mozdult mellőlem. Reggel én voltam, aki elsőnek felébred. Sejtettem, hogy Min Mi-nél vagyok, mert olyan teljesen az ő stílusa szerint volt berendezve a ház. Nem sokkal utánam ébredt fel Yeon Yeon is, aki egyből a nyakamba borult.
- Ó, hál'istennek, hogy jól vagy. - zokogott.
- Na, nyugi. - töröltem le az arcát.
- Óh, Kaoru, jól vagy? - nyitotta ki Thunder is a szemét.
- Igen, jól. És köszönöm. - öleltem meg Thundert.
- A férjednek köszönd, ne nekünk - mosolyodott el Yeon Yeon.
- Férjemnek? - kerekedett ki a szemem. Thunder egy papírt nyomott a kezembe.
- Érted most már? - kérdezte Yeon Yeon.
- Ah, ottokhae? - ültem le.
- Sógorok vagyunk! - ugrott fel Yeon Yeon, hogy oldja a feszültséget.
- Nem lehettek sógorok. Gondolkozz már egy kicsit, pabo. - fogta meg Thunder Yeon Yeon kezét.
- Hülye vagy. - durcáskodott Yeon Yeon. Elmosolyodtam, majd kicsoszogtam a konyhába, hogy valami kávé féleségűt szerezzek magamnak.
- Hammm. Jó reggelt. - ölelt át hátulról Dongwoo.
- Neked is. - pusziltam meg.
- Kávét csinálsz? - kérdezte.
- Igen, azt. Kérsz? - zártam el a csapot.
- Nem. Most nem. De semmi reggeli csók vagy valami? Hát mi ez már? - biggyesztette le a száját. Elnevettem magam, majd megcsókoltam.
- Örülsz? - kérdeztem.
- Igen. Ez sokkal jobb, mint a kávé. - ért Dongwoo szája fülig. Feltettem a kávét majd visszamentem a nappaliba. Thunder és Yeon Yeon épp elvoltak egymással, úgyhogy inkább konyhát választottam. Leültem egy székre és elkezdtem gondolkodni....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése