Nagy hangzavarra ébredtem. Tízen lehettek a szobában, ha nem többen.
- Maradjatok csöndben. Felébredt. – szólt egy hang. Felültem az ágyban és körbenéztem. Mindenki ott volt.
- Kaoru, jól vagy? – ugrott MinRin a nyakamba.
- MinRin óvatosan! – emelte fel a hangját Yoseob. MinRin visszaült a székre.
- Hogy kerültök ti ide? – kérdeztem remegő hangon.
- Mikor betoltak a műtőbe, Dongwoo felhívott, mi pedig azonnal idejöttünk. – ült le az ágyamra SungRin. Megpróbáltam felülni, de visszaestem.
- Jól vagy? – ugrott fel Dongwoo és megigazította a takaróm.
- Igen, jól vagyok. Köszönöm. – csuktam be a szemem.
- Kimenjünk? – kérdezted Miyu.
- Kérlek. – válaszoltam, még mindig remegő hangon.
- Én is menjek? – kérdezte Dongwoo, miközben a többiek kimentek.
- Ne! Te maradj. – fogtam meg a kezét.
- Rendben. – ült vissza. – Lelkiismeret furdalásom van most. Csak bólintottam és becsuktam a szemem, hogy ne lássa, ahogy sírok. Nem sikerült eltakarnom teljesen, így észrevette.
- Sírj csak. Ha már miattam sírsz, akkor mutasd ki előttem. – ölelt át.
- Én…annyira….tehetetlen vagyok most. – dadogtam.
- Kaoru, beszélhetnénk? – jött be Hongki az ajtón. Dongwoo felállt és kiment a szobából.
- Na, na? Megkérted már? – esett MinRin Dongwoo-nak, ahogy kilépett az ajtón.
- Jól van, kiabálj még te is… - tette MinRin szájára Yoseob a kezét.
- Nem érdekel. Na, menj odébb – rázta le magáról a fiút. – Na mit mondott?
- Nem kérdeztem meg… Olyan rossz szomorúnak látni. – ült le Dongwoo az egyik székre.
- KÉRDEZD MEG!!!!!!!!!!!!!!! – szólt rá egyszerre a 3 lány.
- Jól van, jól van. De nem olyan egyszerű. – sóhajtott fel.
Másnap kiengedtek a kórházból. Az Infinite-sek teljesen megértették az állapotom, így mindenki gondoskodni akart rólam. Délután Dongwoo küldött egy sms-t, hogy szeretne találkozni velem és, hogy menjek el a szülei éttermébe. Felöltöztem és elmentem. Nem repdestem ma sem az örömtől.
- Szia! – köszönt Dongwoo, majd megcsókolt.
- Jahm, neked is. - bólintottam.
- Figyelj, már meg akartam kérdezni, de sosem volt elég merszem még hozzá. – mondta, miközben leültünk az asztalhoz.
- Hm?
Elővett egy dobozkát, majd felállt.
- Kaoru Kasuga Arishima, lennél a feleségem?
Lesokkolt a dolog. Hirtelen fel sem tudtam fogni.
- Hogy mid? – ráztam meg a fejem.
- Feleségem. – mondta Dongwoo egyre kisebb önbizalommal.
2 másodpercig hezitáltam, majd így szóltam:
- Már hogy, ne lennék?
Dongwoo felkapott és erőteljesen megcsókolt. – Köszönöm.
- Nem. Én köszönöm, hogy vagy nekem. – mosolyogtam és visszacsókoltam.
- Bár, az egy dolog, hogy papíron már az vagy, de így még biztosabb a dolog. – nevetett.
- Na, ha ezt most nem hozod fel, nem is jutott volna az eszembe. – mondtam miközben mentem az anyukájának segíteni. Miután bezártuk az éttermet megünnepeltük az úgymond leánykérést. Annyi kaja volt az asztalon…
- Annyeonghi jumuseyo. – köszöntem, majd illedelmesen meghajoltam.
- Sziasztok! – integetett Dongwoo. Tizenegy óra fele járhatott már, így még taxit se nagyon tudtunk fogni. Elindultunk sétálva haza. Odafele nem tűnt olyan messzinek.
- Ah, te jó ég, milyen messze van már? Jégkocka leszek, mire hazaérünk. – vonszoltam magam. Dongwoo felnevetett, majd megfogta a kezem és beletette a kabátja zsebébe.
- Óh, na végre! – estem be az ajtón és már mentem is a radiátorhoz melegedni.
- Azt engem meg itt hagysz, na szépek vagyunk…Mert a radiátor kitudja elégíteni a vágyaidat, ugye? – mondta durcásan.
- Fenyegetőzünk, fenyegetőzünk? – nevettem majd neki dobtam egy párnát.
- Ó igen? Így gondolja hölgyem? – fogta meg a párnát és közelebb jött. Pár másodpercig állt, majd eldobta a párnát és magához rántott és hevesen megcsókolt. Elkezdte levenni a ruháim miközben továbbra is csókolt.
- Öm….izé…nem kéne… - próbáltam mondani valamit. Végül kicsit felidegesített a dolog és eltoltam magamtól.
- Mit csinálsz? – próbált Dongwoo megint megcsókolni.
- Na, állj. Eddig nem csináltál ilyet. Mi ütött beléd? – ültem fel.
- Mert alig találkoztunk és már nekem szükségem van rá. És a másik, hogy a feleségem vagy, szóval szerintem nem is ütközik törvénybe. – hadarta el gyorsan majd újra megcsókolt. De egyre előrébb haladt a dolgokkal.
- Jó, de eddig nem voltál ilyen. – toltam el ismét magamtól.
- Te még egy szó és komolyan kikötlek. – mondta miközben megfogta az arcom.
- MITCSINÁLSZ? – ugrottam fel.
- Na, jó nekem ez nem megy. Nem tudnád élvezni, amit csinálok, csak most az egyszer? – nézett rám.
- Nem válaszoltál még mindig a kérdésemre. – vágtam komoly arcot.
- De válaszoltam. Mert a feleségem vagy és pont. Nincs ezen már mit ragozni. Tehát, hogy mindent tudsz lennél olyan szíves és velem foglalkozni? – fordította el a fejét.
- De, csak ennyi miatt? – kérdeztem vissza, de már csak cukkoltam, amit nem tudtam eltakarni, mert nevettem.
- Fú, te kis… - nevetett ő is, majd visszatolt az ágyra és ott folytatta ahol abbahagyta. Azért aggódtam kicsit, hogy mi lesz, ha megint az történik?
- Itt vagy egyáltalán? – kérdezte miközben a dolgát csinálta.
- Igen, sajnálom… - mondtam és elhesegettem a gondolatokat. És itt volt a végpont. Eldöntöttem, hogy semmi és senki másra nem fogok most figyelni vagy gondolni csak Dongwoo-ra. Ha már ennyire kitett magáért. Meg igaza is volt, hogy régen voltunk már együtt.
- Jó, kész elfáradtam. – mondta Dongwoo, de közben igen szaporán vette a levegőt.
- Senki nem mondta, hogy rohanj. – bújtam oda hozzá.
- Fú nem is tudom, hogy ki mondta azt, hogy „még”. – nevetett fel.
- De te meg élvezted, szóval nincs miről beszélni. – cukkoltam.
- Mi tagadás jó voltál. De ez akkora bűn? – nézett rám.
- Umm. Nem. Ma is tanultunk valamit. – kuncogtam.
- Ma is. De most már alvás. – puszilt meg.
- Oksam. Szeretlek. – mondtam, majd még szorosabban hozzábújtam.
- Én is szeretlek. – válaszolta és elaludtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése